Érd

Érd Pest megye egyik legnagyobb városa, Budapesttől nyugatra található. Lakosságát tekintve több, mint 66 ezer főt számol, és ez az évek során folyamatosan gyarapszik. A főváros közelségének köszönhetően Érd hatalmas népszerűségnek örvend a nagyváros zaja elől menekülőknek, akik csendes és nyugodt körülmények között szeretnének élni.

Érd történelmi hagyományait tekintve szőlő és juh tenyésztő település volt.  Fényes Elek statisztikus Magyarország geographiai szótárában 1851-ben így ír Érdről: „Fő gazdasága szőlőhegyében áll, mely igen becses bort terem”. Majd 1990-ben új fordulatot vett a város és megépült a Termál Szálló, mely új turisztikai perspektívát adott a településnek, azonban a szálloda 2015-re hatalmas adósságot halmozott fel, és végül a helyi önkormányzat bezárta kapuit.

Érd Minaret

A városban számos kis, közép és nagyvállalatnak is megtalálható a központja vagy termelő üzeme. Ez köszönhető szintén a főváros közelségének, illetve a jó közúthálózatnak. A településen található, húsüzem, építőipari, kereskedői és szolgáltatás alapú vállalkozás.

A város természeti adottságainak köszönhetően jelentős a vendéglátás és turizmus is. Itt található a Kakukk-hegy, ami érdekessége, hogy a máshol fellelhető löszerdőkben csak egy-egy fa található, addig itt összetettebb és sűrűbb erdő található.  A városban több, mint 25 étterem, cukrászda és szálláshely üzemel. Kempingek és fogadók is találhatóak, amik időszakosan várják a turistákat és a kirándulni vágyókat.

Érd vasút

Az ErdAllas.hu a város cégeinek, vállalkozásainak kíván segítséget nyújtani, megtalálni számukra a megfelelő munkatársat, és hozzájárulni az ő sikereikhez. Weboldalunk minden újonnan regisztráló cég számára kedvezményes próba hirdetést biztosít, amivel kipróbálhatja szolgáltatásunkat. Ezt követően pedig nagyobb közönség elérése érdekében választhatja kiemelt hirdetésinket, vagy kérhet egyedi kedvezményes csomagajánlatot. Tegye próbára Ön is oldalunkat. Ha pedig kérdése volna, forduljon hozzánk bizalommal.

Képek forrása: https://hu.m.wikipedia.org/wiki